A fiatalság forrása: növényi őssejtek

Zsolesz / 2014-05-30

Napjainkban az anti-aging kutatások középpontjában a bőrben található felnőtt őssejtek működésének serkentése, regenerálása áll, mivel az őssejtek rendkívüli potenciált jelentenek a meggyengült, sérült szövetek helyrehozatalában. Testünk sejtjei különféle funkciók ellátására vannak programozva. Bár egy bőrsejt, egy agysejt vagy egy májsejt pontosan ugyanazt a DNS-t, a géneknek ugyanazon variációját tartalmazza, sorsukat epigenetikus jelzések határozzák meg, melyek részben önmagából a sejtből, részben a környező sejtekből származnak. Ezek a jelzések akár egy kapcsoló, ki- vagy bekapcsolják a DNS bizonyos génjeit. Ennek a szelektív kódolásnak köszönhető testi sejtjeink differenciálódása. Egyvalami azonban minden sejtünkben közös: működésüknek gátat szab az idő.

Bizonyos számú osztódás után kimerülnek és helyettesítésre szorulnak. Ezen a ponton jutnak szerephez az őssejtek. Olyan sejtekről van szó, melyek nincsenek előre kódolva, hanem szükség szerint bármilyen funkció elvégzésére alkalmasak. Ezek a sejtek egyrészt újra tudják programozni magukat, másrészt képesek differenciált sejtek létrehozására. Az emberek és állatok szervezetében kétféle őssejtről beszélhetünk: embrionális és felnőtt őssejtekről. Az embrionális őssejtek bármilyen sejtté képesek alakulni, míg a felnőtt őssejtek működését – kevés kivétellel – megszabja az őket körülvevő szövet. A felnőtt őssejtek feladata tehát a karbantartás és javítás.

Kis őssejttan

Az emberi bőrben két fajta őssejtet azonosítottak: a felhám őssejtet, mely az epidermisz bazális rétegében található, illetve a szőrtüsző őssejtet a szőr kiboltosodásában és a faggyúmirigyben. Ezeknek az őssejteknek a fő feladata az, hogy segítenek fenntartani és megerősíteni a bőrszövetekben lévő sejtek egyensúlyát és sérülés esetén regenerálják a szövetek károsodását. Az idő múlásával lelassulnak a sejtekben zajló folyamatok, ami többek közt a bőr öregedéséhez vezet. Az epidermisz őssejtjei, melyek feladata az új, egészséges bőrsejtek létrehozása jelentősen megritkulnak és hatékonyságuk is csökken, így a bőr védtelenné válik a környezeti ártalmakkal – szabadgyökökkel, UV-sugárzással – szemben. A bőr veszít vitalitásából és megjelennek a ráncok.

A növényi őssejtekre vonatkozó felfedezések azonban okot adnak az optimizmusra. Megfigyelték, hogy ha egy növény megsérül, a környező sejtek átalakulnak őssejtekké és egy sebgyógyító szövetet alkotnak, az úgynevezett callus-t. Amint a seb begyógyult a callus sejtjei ismét átalakulnak, és új szövetet építenek – vagyis az emberi felnőtt őssejtekkel ellentétben multifunkcionálisak. A növényi őssejtek tehát rendkívül életképes sejtek, melyek képesek önmagukat megsokszorozni és speciális funkciót ellátó sejtekké differenciálódni. A speciálisan termesztett növényi őssejtek nagyon hosszú élettartamúak és segítenek a bőrben az új őssejtek reprodukciójában és növekedésében.

Varázsalma

Volt egyszer egy alma, amely bámulatosan sokáig megőrizte frissességét, fája pedig száz esztendőn át ontotta termését – ezúttal ez nem egy mese, hanem egy valódi sikertörténet kezdete. Svájci kutatók rájöttek ugyanis, hogy a mára rendkívül ritkává vált ősi almafajtájuk, az Uttwiler Spätlauber hosszú eltarthatósága főként az alma őssejtjeinek hosszú élettartamában rejlik. Ezzel megszületett a kozmetika világának új sztárja, melyet egyenesen a fiatalság forrásának titulálnak.

Az alma őssejtjeiből nyert kivonat összetevői elősegítik a bőr őssejtjeinek regenerálódását és védelmét – állítják a tudósok. Mi több, az anyagcsere folyamán keletkező anyagai gondoskodnak a hosszú élettartamról, aminek az alma kivételesen hosszú eltarthatósága is köszönhető.

A laborkísérletek során az alma őssejtjeinek kivonatát köldökzsinórvérből származó emberi őssejtekhez adták és már 0,1%-os töménységben az emberi őssejtek számának 80%-os növekedését figyelhették meg a sejttenyészetben! Továbbá bizonyítást nyert, hogy a kivonat megvédte a köldökzsinór őssejteket az UV sugárzás valamint az oxidáció (szabadgyökök) károsító hatásától. Egy másik érdekes kutatási eredmény is született, miszerint a növényi őssejtek képesek a hajhagyma öregedését késleltetni, így anti-ageing hajápolókban is alkalmazható.

Önkéntes tesztelőkön történt kísérletek során a bőrben található korosodó őssejteket az alma kivonatával kezelve a ráncok halványultak: négyheti használatot követően mintegy 30 %-kal. Szintén bebizonyosodott, hogy a különleges hatóanyag növeli az őssejtek élettartamát, aminek következtében a bőr fiatalosabb, ragyogóbb megjelenést nyer. Az őssejtek élettartamának megnövelése annak köszönhető, hogy az őssejtek megőrzik a DNS állomány állapotát, megakadályozva annak sérülését, mutálódását. A növényi őssejtek védik és újraaktiválják az öregedés következményei, az UV-sugárzás és a szabadgyökök által megviselt, meggyengült bőr-őssejteket.

Fiatalság tálalva

Nem csoda, ha a csodaalma kivonata villámgyorsan a professzionális kozmetikai kezelések új üdvöskéje lett és innen papírforma szerint a lakossági használatra szánt termékekben landolt. A szakmai berkekben hangos sikert aratott hatóanyag immár mindenki számára elérhető. Az Image Skincare, a floridai Palm Beach-en alapított professzionális kozmetikai márka öregedésgátló termékei – az arctisztítótól, a szérumon át egészen az alapozókig – a legnagyobb hatékonyság érdekében almából nyert őssejteket tartalmaznak. Az Image Skincare Max termékcsaládja meghosszabbítja a bőr sejtjeinek élettartamát, lelassítja az öregedési folyamatot, regenerálja a sérült sejteket és védelmet nyújt a szabadgyökök sejtkárosító hatásaival szemben. A szarkalábak és ráncok csökkentése mellett egészségesen ragyogó arcbőrt eredményeznek. A Prevention + hidratáló krém 50 faktoros fényvédővel az UV sugarak elleni tökéletes védelmet ad és megelőzi a környezeti öregedést –a külső hatások következtében fellépő bőrkárosító hatásokat. Az Ageless szérum bőrfelszín-megújító AHA savakat ötvöz őssejt technológiával. Az I conceal alapozó bőrkiegyenlítő funkciója mellett regenerál és elősegíti a gyógyulási folyamatokat – kozmetológiai beavatkozások után is ideális. A nagy hatékonyságú Image arcápolási készítmények elérhetők a Royal Clinics orvos-esztétikai központban.

 

Kapcsolódó bejegyzések