EL A KEZEKKEL BOKOR BARNÁTÓL! – BEMUTATJUK A SÁRMOS SZÍNÉSZT
A Szovátán született színész kalandos életébe belefért a kosárlabdázás, a rádiós karrier, éneklés, majd Egyiptomban idegenvezetősködött, mielőtt végleg lehorgonyzott volna a színházak világában. Azaz csak majdnem, mivel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja egy svédcsavarral egy magyarországi filmforgatáson találta magát. Jövőre a mozivásznon láthatjuk a Megafilm családi mega-produkciójában új, friss arcként az országos hírű színészek és a népszerű énekesnő mellett. Bokor Barna a főszereplő kislány, Dorka édesapját, Dr. Szemerey Andrást alakítja. A filmes munkáról, frissen szerzett élményeiről és a kollégáiról mesélt nekünk.
Hogy jött képbe egy családi mozifilm castingja?
B.B. Amikor a legkevésbé számítottam rá. Amikor már elengedtem a kényszeres filmen való szereplés vágyát, ami sokáig kísértett. Egyszer csak megszólalt a telefonom – épp mit sem sejtve bevásároltam. A film egyik producere, Helmeczy Dorottya hívott fel, és megkérdezte lenne-e kedvem eljönni egy castingra. Erre én zavaromban krumpli helyett babot vettem, pedig volt nálam bevásárló lista.
Milyen a hangulat a forgatáson?
B.B. Családi film, családi hangulat – szó szerint!
Mi jelenti a legnagyobb kihívást a színházi munkához képest a filmforgatáson?
B.B. A négykor kelés. Színpadon, ha ma rossz vagyok, holnap lehetek zseniális. Filmen nem. Kihívást jelent az energia folyamatos fenntartása a forgatási nap végéig. A színházban általában a partnerhez beszélünk, a filmen előfordul hogy párnához, kanapéhoz, székhez – mert az a helyes nézési irány a kamera szempontjából. Másfajta figyelem és koncentráció, mint a színházban. De ez is része a szakmának.
Mi volt az Ön számára a legmeglepőbb a forgatáson?
B.B. Döbbenetes volt amikor megláttam a majdnem 100 fős stábot; a szakmai profizmus, ami áthatja az egészet, illetve a kiemelt figyelem és megbecsülés, ami a színésznek jár.
Mennyire áll közel Önhöz a karakter?
B.B. Röviden: közel áll, bővebben: nem áll távol. Bizonyos helyzetekben tudnék érzésemlékezetből dolgozni, de a pillanat mindig értékesebb.
Mi volt az eddigi munka során a legjobb és mi a legnehezebb pillanata?
B.B. A legjobb pillanatok többnyire mókás spontán improvizatív helyzetek, amik nem kerülnek bele a filmbe, legfeljebb werkfilmbe – például bakik, amiken később is jókat derülünk. A legnehezebb az volt, hogy édesapám egy nehéz műtéten esett át a forgatás alatt, és én nem lehettem mellette. A gyermekeim is rendkívül hiányoztak: két hónapig nem láttam őket a vírushelyzet-okozta közlekedési anomáliák miatt.
Mit szóltak, hogy az édesapjuk egy mesemoziban fog szerepelni?
B.B. Örülnek és izgatottan várják!
Látták már a jelmezeket, díszleteket?
B.B. Meséltem nekik a történetről, mutattam fotókat a díszletről, jelmezekről, sminkekről, helyszínekről, a filmben szereplő autókról. Nagyon várják. És ez jó, hisz ők a célközönség.
Ismerte korábbról valamelyik szereplőt, rendezőt?
B.B. Erre nem tudok elragadtatás nélkül válaszolni! Eddig leginkább képernyőn láttam őket, most meg személyesen is megismerhettem ezeket a nagyszerű embereket. Szerencsés vagyok és hálás.
Kezdem a hölgyekkel:
1998-ban vagyunk, felvételi előkészítő a Színművészeti Főiskolán… és amint ott állok a folyosón tizennyolc évesen és tanácstalanul, egyszer csak megjelenik Dobó Kata a folyosó végén. Közeledik… lépked… Igen, Ő az! Elhalad mellettem, rám köszön, továbbhalad. Hosszú percek után tértem magamhoz. Ennyi a jelenet. Legalábbis így emlékszem. (Ő nyilván nem emlékszik.)
Csobot Adéllal korábban már találkoztam. Az Erdély Broadway nevű show műsor házigazdájaként láttam vendégül az Erdély TV-ben, miután beindult a karrierje. Emlékszem, megtisztelve éreztem magam hogy énekelt velem egy duettet. És bár az utóbbi jó néhány évben nem néztem tévét, nem láttam őt kibontakozni, örömmel konstatálom, hogy ugyanolyan energikus, mint akkor. Árad belőle a pozitivitás, ragyogó érett személyiség és nem mellesleg remek partner a filmben!
Pálmai Annával a castingon találkoztunk először, nem tudom már ki mondta, hogy nagyon tehetséges, de igaza volt. Pár forgatási nap, néhány előadás a Katonában mindezt egyértelműen alátámasztotta. Ő a filmbéli menyasszonyom. Természetesen ő a főnök. Egyelőre.
Zsurzs Kati pedig a házvezetőnőm és lelkiismeretem a filmben. Személyesen nem ismertem korábban, de amikor az olvasópróbán felcsendült a hangja, éreztem jó helyen vagyok. Ugyanis őt főként a szinkronból ismertem.
És végül, de nem utolsó sorban főszereplőnk, a csodálatos filmbeli kislányom, Bori, aki minden nap meglep tehetségével rátermettségével, instrukcióérzékenységével. És aki csúfosan elvert a Dobble nevű kártyajátékban a forgatás szünetében. Emlékezetes volt ez a party, ugyanis életében először kacagott könnyekkel.
Most pedig a férfi kollégák, akikkel találkoztam a forgatáson:
Legutóbb Pindroch Csabával forgattam egy napot. Többen is megkérdezték a stábból, mióta ismerjük egymást. Ma találkoztunk először – válaszoltam. Úgy tűnt, mintha mindig is ismertük volna egymást, régi barátság lenne – mondták. Egyébként a filmben barátok vagyunk. És most már úgy érzem az életben is.
Hasonlóképp Nagypál Gábor, aki túl a sokadik hazai és nemzetközi forgatásán továbbra is végtelen jó humort és profizmust hoz, abszolút etalon.
