85 ÓRA ALATT 350 KILOMÉTERT FUTOTT LE EGY MAGYAR SPORTOLÓNŐ
Az első éjjel a futók harmada szállt ki a versenyből, de Lubics Szilviának egy pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy feladja a küzdelmet. Pedig a háromgyerekes fogorvost alig egy hónappal a verseny előtt műtötték melanómával.
Emberfelett teljesítményt vitt véghez a 49 éves ultrafutó: decemberben az Antarktiszon végzett a dobogó csúcsán, most pedig egy egészen más terepen, 350 kilométeres távot teljesítve lett a női mezőny 7. helyezettje.
Jó ügy is motiválta
Skóciai futását az InDaHouse szervezetnek ajánlotta fel a sportoló, akinek követői a CHERRISK GO alkalmazáson keresztül saját mozgásukkal is tudták támogatni az egyesület munkáját. Hála a lelkes futóknak, Szilvivel együtt a kitűzött félmillió forintos támogatás is célba ért augusztus 15-én. A szervezet a támogatást Egészségprogramjának stabil működtetésére fogja fordítani. A programmal biztosítani tudják a megfelelő szűrővizsgálatokat és a szükséges egészségügyi kezelésekhez való hozzáférést a több mint 230 InDaHouse-os gyereknek.
Erősebb, mint valaha
Rosszindulatú melanómát diagnosztizáltak az ultrafutónál júniusban, de ő két műtét után is úgy döntött, elindul a versenyen kevesebb, mint egy hónappal a második beavatkozás után. „Elfogadtam, hogy most ebből kell kihozni a legtöbbet és bíztam magamban. Azért azt nem könnyű helyrerakni fejben, hogy a verseny előtt három héttel még 5 kilométert sem tudsz futni, de hinned kell benne, hogy menni fog a 350” – nyilatkozta Szilvi egyik fő támogatójának, a CHERRISK biztosítási platformnak adott exkluzív interjújában. Az ultrafutó elmondása szerint elég kegyetlen próbatétel volt a szakadó esőben, szélben, majd ködben haladni, de őt nem olyan fából faragták, hogy feladjon egy kihívást. „A nehézségeket nem gondoltam túl. Egy percig nem hittem, hogy bármi megállíthat, csak haladtam” – mondta az interjúban, amelynek teljes változata ezen a blogon érhető el.