Post Image

CSERHÁTI ZSUZSA ÉLETE, AHOGYAN MÉG SOSEM LÁTTUK

Rúzs & Más / 2017-11-09

Rendhagyó előadás bemutatójára készül Horányi Juli, a 2014-es X-Faktor széria második helyezettje. Juli csodálója és tisztelője Cserháti Zsuzsa művészetének, régóta szeretne emléket állítani az énekesnő életének, így arra az elhatározásra jutott, hogy egy előadást fog életre hívni, mely bemutatja Cserháti munkásságát és sorsának alakulását egy olyan megközelítésben, melyet korábban még nem látott a közönség.
„2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót a koncert után az Esztergomi Várszínházban.” – Nyilatkozta Horányi Juli, az előadás megálmodója –

Az előadás fő célja, hogy rendhagyó módon állítson emléket Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének.
„Szeretnénk, ha a közönség számára kirajzolódna a fellelhető interjúkból, beszélgetésekből, dokumentumokból az az út, amin neki végig kellett mennie, hogy mindig tudjuk és emlékezzünk rá, hogy a jövő nemzedék tehetségeit ne engedjük a semmibe veszni. Természetesen munkásságának nagy zenei állomásairól sem fogunk megfeledkezni.” – Mondta Horányi Juli, az előadás megálmodója –

Az előadás a dokumentarista koncertszínházi előadás műfaji megnevezést kapta. Ez a sajátos meghatározás illik leginkább az elképzelésre, mely életre hívja a 2017. november 15.-én, Budapesten is bemutatásra kerülő, egész estét betöltő programot. A színészek által játszott szituációk nem megírt fikciók, hanem valós interjúk, dokumentumok felhasználásával készített szövegek. A jelenetek között, elhangzanak élő, zenekari kísérettel azok a dalok, melyek meghatározták Cserháti Zsuzsa pályáját és összeforrtak élete minden állomásával. A dalokat természetesen időrendben adják elő, hogy egy történeti vonal is felépüljön, amely végig vezeti a nézőt az énekesnő életén.

A Boldogság… című előadás ősbemutatója július 30.-án volt, az Esztergomi Várszínházban, teltház előtt, hatalmas sikert aratva, Cserháti Zsuzsa utolsó fellépésének helyszínén. Már akkor tervezték az alkotók, hogy a darabot elhozzák a fővárosba. Novemberben tehát Budapesten is bemutatásra kerül az az előadás, az Átrium Filmszínházban.

Szereplők:
Horányi Juli
Märcz Fruzsina
Ágoston Péter
Zenekar:
Bubnó Lőrinc- gitár, vokál
Kovács Felicián- billentyű, vokál
Weisz Nándor- dob, vokál
Miklós Milán- basszusgitár
Rendező: Dénes Viktor
Látványtervező: Horányi Juli

BUDAPESTI BEMUTATÓ IDŐPONTJA: 2017. november 15. ÁTRIUM FILMSZÍNHÁZ 19:30

Kapcsolódó bejegyzések