Születésnapi spirál

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-16

50 évvel azután, hogy Max Factor úr megalkotta az első szempillaspirált, az idén 100 esztendős sminkmárka bemutatja legújabb innovációját az új Max Factor Masterpiece Transform szempillaspirált. Aki figyelemmel kíséri a kozmetikai trendek körforgását, az észrevehette, hogy az eredetileg keskeny spirálfej az elmúlt idők folyamán egyre szélesebb, nagyobb lett, sörtéi hosszabbodtak, sűrűsödtek. Sok nő azt gondolja, hogy a nagy szempillaspirál kefe egyet jelent a dús szempillákkal, és csak kevesen tudják, hogy a sminkesek éppen a keskeny spirálfejet részesítik előnyben. A Max Factor sminkmesterei által megálmodott és tervezett Masterpiece Transform szempillaspirál visszanyúl a gyökerekhez, mivel a keskeny kefe lehetővé teszi a rövidebb szempillákkal való közvetlenül érintkezést is, dúsítva azokat már az első réteg felvitelekor.

Tovább

Legyen szerencsénk!

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-14

Engedjük, hogy a szerencse csillaga ránk ragyogjon! Bátran valósítsuk meg vágyainkat és akkor Fortuna is mellénk szegődik majd! Az Avon Luck parfüm, az üvegbe zárt folyékony luxust testesíti meg. Kényeztessük magunkat a ritka „Queen of the night” kaktuszvirág illatjegyeit magában hordozó parfümmel, váljunk még magabiztosabbá és élvezzük az élet minden pillanatát! Az illat rendkívül nőies megtestesítője, Maria Sharapová teniszcsillag, aki az élet számos területén sikert sikerre halmoz - a maga szerencséjének a kovácsa. " Remélem, hogy a Luck magabiztossággal vértezi fel a nőket és a férfiakat. Akárhányszor fújod magadra, mindig megünnepelheted az életed szerencsés és sikeres pillamatait. Szerencsésnek lenni fantasztikus érzés." - mondta Maria Sharapova.

Tovább

Karlie Kloss a L’Orealnál

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-14

Az amerikai divatikon,  Karlie Kloss, nemrégiben csatlakozott a L’Oréal Paris-hoz, így J.Lo, Eva Longoria és Palvin Barbara mellett most már ő is tagja a szépségnagykövetek csapatának. Ezzel együtt egy álma is valóra vált, hiszen már gyermekkora óta arra vágyott, hogy a világszerte ismert kozmetikai márka arca lehessen. „Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy én is tagja lehetek azon különleges nők csapatának, akik a L’Oréal Parist képviselik. Az, hogy ezeknek az erős, intelligens és szorgalmas nőknek a társaságában lehetek,  arra inspirál, hogy még jobbá váljak. Miattuk tiszteltem mindig is a L’Oréal-t és azt az erőt, szépséget és változatosságot, amit képvisel.”- mondta Karlie. A Victoria’s Secret angyala,

Tovább

Egészséges körömlakkok

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-13

A The Body Shop új Colour Crush Nails kollekciója az egészésges körmöket és a szervezetre káros összetevők mellőzését tűzte zászlajára. A természet ihlette 24 új színárnyalat tehát nemcsak a körmökön mutat jól, hanem a lelkünknek is jót tesz. A durva kémiai anyagoktól mentes, szigorúan vega, állatkísérletek nélkül előállított körömlakk. Méltányos Közösségi Kereskedelemből származó marulaolajat tartalmaz, amely extra ragyogást ad a körmeinknek és gyorsan szárad. De miben különbözik ez a körömlakk a többitől? Az úgynevezett ’3-mentes’ formulája azt jelenti, hogy a körömlakk nem tartalmaz durva kémiai anyagokat, formaldehidet, formaldehid gyantát és kámfort. Annak ellenére, hogy nem tartalmazza a körömlakkoknál megszokott kémiai anyagokat, teljes fedést biztosít a különleges kialakítású ecsetnek köszönhetően.

Tovább

Új tartós alapozók a Rimmeltől

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-08

Tény, hogy stresszes napjaink vannak. Kora reggelek, késő éjszakák. Több mint 100%-on teljesítünk minden nap. Ezt az alapozódtól is elvárhatjuk! A Rimmel London bemutatja a megújult Lasting Finish 25 Hour alapozót, a Rimmel első érintésálló alapozóját, amely akár 25 órán át is hűségesen kitart! A pörgős nőknek tervezett Lasting Finish 25 Hour alapozó a hibátlan színt ötvözi az ultra-kényelmes és hosszantartó viselettel. A bőr energiával teltnek és hidratáltnak tűnik egész nap, nyoma sincs a smink elfáradásának – stressz álló, kopásálló és érintésálló akár 25 órán keresztül. A Rimmel Lasting Finish 25 Hour alapozó természetes, hibátlan fedést biztosít, megtartva színét, és kontrollálva a bőr kifényesedését – egész napon, éjszakán és még egy kis ráadáson át is tartós sminket garantál.

Tovább

100 ÉV ÓTA SZÉPÍT A MAX FACTOR!

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-07

Idén ünnepli centenáriumát a Max Factor márka, melynek alapítóját, a lengyel származású sminkmestert úgy ismerte meg a világ, mint a Hollywoodi filmcsillagok sminkesét. Miután családjával Los Angelesben telepedett le, Max Factor hajápoló termékeket árult és színpadi smink kellékeket importált helyi színészeknek. A filmvásznon a hagyományos színpadi sminkek nem mutattak jól, fénylettek, ezért - hogy a színészek a képernyőn is természetesnek …

Tovább

Jótékony szempillaspirál

Szerző: Zsolesz / / 2014-10-03

Az Artdeco sminkmárka is beállt azon kozmetikai márkák sorába, amelyek részt vesznek a mellrák elleni küzdelemben. A 90-es évek közepétől a mellrák elleni küzdelem nemzetközi hónapja október, egyetemes szimbóluma pedig a rózsaszín szalag. Szeptembertől Magyarországon kizárólag a Douglas Parfümériákban megvásárolható a limitált kiadású "Rózsaszín szalag" dizájnnal ellátott Artdeco All in One Mascara (No. 01) szempillaspirál. A spirál egy fekete, tápláló, hosszantartó termék, amely gyengéden fedi be a szempillákat. Két különböző típusú ecset kapcsolódik egymáshoz annak érdekében, hogy a hosszabb sörték elkülönítsék a szálakat, míg a rövidebbek sűrűséget és színt adjanak a pilláknak.

Tovább

Őszi Rózsa

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-24

A Rose Infernale 2014-es őszi smink kollekciót a By Terry-től Picasso idézetével lehet a legjobban jellemezni:  „Bárhol, ahol szürke van, én ott rózsaszínt használok” A nyár élénk, bronz sugarai elhajóztak már, itthagyva minket őszi melankóliában, búcsút intve a nyári emlékeknek... A Rose Infernale kollekció tagjai a nyárutót megtöltik színnel. Ez a gyönyörű paletta felpezsdíti és élettelivé varázsolja arcunkat. A kollekció szívét, a Terrybly Rose de Rose pirosító triót univerzális szín, hosszan tartó fény és mesés rózsaillat jellemez. Egy ékszerszépségű kis kompakt rejti, ezt a csodás három árnyalatú pirosítót , mely mintha frissen szedett rózsaszirmokból lenne faragva.

Tovább

A fehér négy árnyalata

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-16

Hogy őszinte legyek, eddig nem túl sokat gondolkodtam azon, hogy a fehérnek milyen sok árnyalata létezik. A L'Oreal Paris Les Blancs névre hallgató körömlakk kollekciója azonban szöget ütött a fejembe. Az apró üvegcséket szemlélve el kell ismerni, hogy a fehér valóban nem csupán egyféle és semmiképp nem unalmas szín! Ha a fehér színre rásüt a nap sárga melegséggel vonja be, az árnyék viszont hűvösen kékessé teszi. A csöppnyi lilától sejtelmesen elegáns, a leheletnyi rózsaszíntől kislányosan ártatlan. Az egyedi fehérek egyenesen Párizsból érkeztek, hogy még tökéletesebbé tegyék az elegáns, letisztult megjelenést. 

Tovább

Minden a szép szemekért

Szerző: Zsolesz / / 2014-09-12

Az Avon újdonságaival gyorsan és magabiztosan varázsolhatunk meggyőző szemsminket magunknak. A szemhéjfesték paletták szemszínhez lettek össszeállítva, a kétvégű szemceruzákkal kontúrozhatunk és kiemelhetünk, az új spirál pedig felteszi a pontot az i-re. Az Avon legújabb szempillaspirálja, az Avon Big&Daring innovatív gélkrém formulájának köszönhetően selymesen sima érzetet biztosít, nem csomósodik és nem pereg le. A benne található kollagén, keratin és proteinek segítségével dús hatást kelt, miközben a pillák rugalmasak és puhák maradnak.

Tovább