NEMNORMÁLIS ÚTJAIM – AVAGY HOGYAN UTAZZUNK ODA, AHOVÁ ESZÜNK ÁGÁBAN SEM LENNE
Nem tudok, és nem is szeretnék elfogulatlan lenni. A szerzőhöz ugyanis három évtizedes, laza, ám töretlen barátság köt. Láttam közelről, ahogy az egyik első magyar digitális ügynökség, a Neo Interactive vezetőjeként felépítette a karrierjét, begyűjtött egy rakás szakmai elismerést, majd egyszer csak úgy döntött: köszöni szépen, ebből elég volt. Hátat fordított a vállalati világnak, újrarendezte az életét, hogy lassíthasson, több időt tölthessen a fiával, és valahogy máshogy nézzen rá a világra.
Mint láthatjuk, sikerült.
A Nemnormális útjaim ugyanis nem az a fajta útikönyv, amelyből megtudhatjuk, hol van a legjobb rooftop bár, melyik tengerparton a legszebb a naplemente, vagy melyik étteremben kell feltétlenül lefotóznunk az avokádós pirítóst. Gergő láthatóan immunis a „kötelező látnivalókra”: ő inkább oda megy, ahová mások nem feltétlenül mennének – és lehetőleg ott is marad egy darabig. A világ legeldugottabb helyeit járja, sokszor hónapokat tölt egy-egy országban, és még szó szerint a világ végére, Ázsia legdélibb pontjára is elutazott. Eljutott a pápuák földjére, Eritreába, a Dnyeszter-menti Köztársaságba (a nyitóképen) vagy éppen Kolumbiába. Olyan helyekre, amelyekről valószínűleg sokunknak nagyjából annyi jut eszébe, hogy „hát, oda azért nem biztos, hogy elutaznék”. Én legalábbis így vagyok vele – a túlpörgetett hétköznapjaimból kiszabadulva továbbra is inkább a „látványra épülő elemeket” gyűjtöm. Jöhet a luxushotel, különleges étterem, egy jó múzeum, na meg a naplemente – lehetőleg minél színpompásabb. Gergő ezzel szemben láthatóan már rég túljutott ezen a szinten: nem turistaként érkezik, hanem kíváncsi megfigyelőként, és ettől lesz a könyve sokkal több egyszerű útleírásnál. Az ott élő embereken keresztül mutatja meg az országokat, azok történelmét, furcsaságait, abszurditásait és hétköznapjait. Közben pedig olyan intelligens humorral mesél, hogy az ember azon kapja magát: miközben egy diktatúra mindennapjairól olvas, hangosan felnevet.
A könyv egyik legnagyobb erénye éppen ez: nem akarja megmondani, mit gondoljunk, inkább megmutat valamit, amitől kénytelenek leszünk egy kicsit máshogy gondolkodni. Ahogy ő maga fogalmaz: „A komfortzónámat elveszítem, de valahogy jobban érzem, hogy élek.”
Soós Gergely a könyv bemutatóján
Bevallom, én ettől még nem kaptam kedvet ahhoz, hogy azonnal elinduljak Kelet-Timorba. Olyan helyek ezek, amelyeknek meglehetősen kicsi az esélye, hogy valaha is beleférjenek az életembe. De nem is ez a lényeg. Mert még ha el is jutnék ide, valószínűleg akkor sem venném észre mindazt, amit Gergő rendkívüli érzékenységgel, kíváncsisággal és bámulatos tárgyi tudással megmutat nekünk, olvasóknak. Én pedig, egyébként szintén író emberként, élvezettel olvastam, ízlelgettem a remekbeszabott mondatait, lenyűgöző leírásait, de különösen a magvas gondolatait.
Gergő utazásai valójában nem arról szólnak, hogy milyen messzire lehet eljutni, hanem arról, hogy mennyire vagyunk hajlandók közel menni. Egy országhoz, egy emberhez, egy kultúrához, amely első blikkre teljesen idegennek tűnik.
Ez a nem mindennapi útinapló nem azt akarja megmutatni, hogy hová érdemes elutaznunk, hanem azt, hogy miként érdemes szemlélnünk a világot, az embereket – és ezzel együtt sajátmagunkat is. Ez az, amitől a Nemnormális útjaim igazán „nemnormális”.
A szerző a könyv eladása után járó tiszteletdíjának összegét a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeiért dolgozó szervezet, az UNICEF támogatására fordítja. Megrendelhető kedvezménnyel ITT!
A kötet gazdagon illusztrált a szező gyönyörű fotográfiáival.
El Dorado – Időutazás Kolumbia mágikus tavához
Szumma Szumátra – Sikeres misszió két színben
Mélazöld Tenerife – Egy ismerős kanári ismeretlen arca
