TEGYÜNK A TAVASZI FÁRADTSÁG ELLEN ILLATOKKAL!

Rúzs & Más / 2017-04-05

Alig vártuk a tavaszt, azt hittük, az első napsugarakkal huss, minden gond elillan, mégis sokan úgy érezzük, hogy még fáradtabbak vagyunk, ólomlábakon hurcoljuk magunkat, nehéz a fejünk, legszívesebben már délután ledőlnénk, reggel pedig nehezünkre esik összeszedni magunkat a nap indításához. A tünetek természetesek: ez a sokat emlegetett tavaszi fáradtság. A fény hiányát, a hideg napokat, a télen megszokott kalóriadúsabb táplálkozást most egyik pillanatról a másikra kell leváltanunk tavaszi üzemmódra, és ez bizony nehezen megy.

Tudományos magyarázata is van a dolognak: hormonháztartásunkban ilyenkor szezonális ingadozás van, a melatonin (az alvási hormon), és a szerotonin (boldogsághormon) is változóban van. Télen, a rövidebb nappalok okán kevesebb fényhez jutunk, így több melatonin képződik és nagyobb az alvásigényünk. Tavasszal a több fény hatására csökken ez a szint, de a bioritmusunk átállásához több időre van szükség. Hasonlóan hat a fény a szerotonin szintre is: míg télen a hiány akár depressziót, örömtelenséget is okozhat, ilyenkor lassan telítődünk vele, szóval néhány hét múlva már jobb lesz, de ez az átmeneti folyamat szinte mindenkit megvisel, vagy legalábbis igénybe vesz.

Ha nehezen indul a nap, mindenképpen érdemes már reggel illatokkal felvértezni magunkat. Erre a legjobb helyszín a fürdőszoba! Van, amikor a forró fürdő kelt életre bennünket, de a nap indításához inkább egy élénkítő tusolást javasolt. A reggeli frissítő zuhanyhoz kitűnő lesz a Weleda homoktövis vitalizáló tusfürdője, amely egyszerre táplál és élénkít, benne a nap érlelte narancs, mandarin és grapefruit illóolajokkal, melyek az egész testre éltetően hatnak. A tiszta homoktövis- és finom szezámolaj megőrzik a bőr természetes nedvességtartalmát, így védik azt a kiszáradástól.

Weleda bio kozmetikumok segítenek a tavaszi fárdtság legyőzésében

Ha pedig reggel sikerült „berúgni a motort”, csak megfelelő tápanyaggal lássuk el. Azaz ügyeljünk arra, hogy mit reggelizünk, ebédelünk. Zöldség és gyümölcs mindenképpen szerepeljen az étrendünkben és figyeljünk arra is, hogy igyunk több folyadékot, legalább 2 litert naponta. A téli hidegben sokszor hajlamosak vagyunk ez elmulasztani, most mindenképpen figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre.
Egy könnyű vacsora után aztán jöhet az esti ellazulás! Tippünk a Weleda levendulás nyugtató fürdőtej, hiszen a légies levendulaolaj illata teljesen ellazítja testünket és megnyugtatja érzékeinket. Ez a kiegyensúlyozó hatás elősegíti a pihentető alvást és egyensúlyba hozza lelkünket egy stresszes nap után. A fürdő-esszencia válogatott növényi alapanyagai – mint a szezámolaj és a levendulaolaj – védik a bőrt a kiszáradástól. A fürdéshez még meggyújthatunk egy illatos mécsest is, a vanília édeskés illata segítségünkre lesz majd a lazításban, és egy kiadós nagy alvás után egészen biztosan kevésbé érezzük majd magunkon a tavaszi fáradtság jeleit. Most már megtörtént az óraátállítás is, úgyhogy érkezik még több fény, szóval arccal a tavasz és a tavaszi felfrissülés és újjáéledés felé!
Még több tipp itt!

Kapcsolódó bejegyzések