Post Image

A SZÉN-MONOXID ÖLHET – NEM LEHET MINDENKINEK MALACA!

Rúzs & Más / 2018-01-04

Október végén vált hőssé Rupert Malac, aki megmentette gazdája életét a szén-monoxid-mérgezéstől. A hős kismalac, gazdájánál korábban érezte meg a lakásba szivárgó, néma gyilkosnak is nevezett halálos gáz által okozott tüneteket. Bence, a malac tulajdonosa már kezdte elveszíteni az eszméletét a színtelen, szagtalan mérgező gáz miatt, amikor Rupert erőt vett magán és beleharapott gazdája kezébe, így figyelmeztetve az életveszélyre.

De Rupert Malac hőstette nem múlik el nyomtalanul, ugyanis most egy webshop kezdeményezésére tovább küzd a halálos gáz ellen, és a Facebook oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogyan tudjuk megelőzni a bajt. A szén-monoxid a nyitott égésterű gázkazánokban, vízmelegítőkben, gáztűzhelyekben keletkezik, lakótérbe jutását a nem megfelelő légellátás, vagy a nem rendszeresen tisztított kémény is okozhatja. A malac most zajló kampányának abból a szempontból is komoly súlya van, hogy az idei évtől nem kötelező központilag a kémény éves szintű tisztíttatása, hanem mindenkinek saját magának kell erről gondoskodnia. Az elmúlt évben duplájára emelkedett a szén-monoxid halálozások száma, így a kismalac újra hős lehet, és még több ember életét mentheti meg a kampány révén.

„Fontos számunkra, hogy minél több ember értesüljön arról, hogyan tudnak védekezni a szén-monoxid ellen, milyen készülékek használata révén tudják előre jelezni a gáz jelenlétét. Rupert Malac hőstette valóban elismerésre méltó, ezért nagyon szívesen működünk vele együtt a kampányban. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy nem lehet mindenkinek az otthonában egy kismalac, aki jelzi a bajt, ezért elsősorban a szén-monoxid jelző készülékek használatát javasoljuk.” – mondta Kravecz Richárd, a Netkazan.hu marketing menedzsere.

A „Nem lehet mindenkinek malaca!” című, pár hétig tartó kampány célja, hogy felhívja az emberek figyelmét – különösen a téli időszakban a fűtés szezonban uralkodó veszélyre. A három hetes kampány során a kismalac, Rupert Malac nevű Facebook oldalán tudnak szén-monoxid jelző készüléket nyerni azok a követők, akik helyesen válaszolnak a Rupert által feltett kérdésekre.

„Nagy öröm Rupi számára is, hogy a hőstette révén egy ilyen komoly dolog és kezdeményezés mellé állhat. Sajnos már mi is megtapasztaltuk, hogy a szén-monoxid tényleg nem játék. Nem lehet mindenkinek malaca…nekem szószerint az volt, mivel Rupinak köszönhetem az életem, de azt gondolom, hogy egy szén-monoxid jelzővel mindenki biztonságban érezheti magát otthon.” – mondta Réti Bence, Rupert Malac gazdája.

Rupert a hős kismalac, szén-monoxid mérgezés, rúzs és más

Kapcsolódó bejegyzések