BELEVÁGTAM: TOMAN DIET FEHÉRJE DIÉTA

Rúzs & Más / 2016-07-18

Nagy fába vágtam a fejszém: belefogtam a Tomán Szabina féle fehérje diétába, hogy első kézből számolhassak be Olvasóimnak a tapasztalataimról.
A Toman Életmód központban mindenhonnan a termékek csomagolásán megjelenő elegáns kávébarna-arany arculat köszönt vissza. Mindenki bíztatóan mosolygott, ami ugye egy ilyen komoly elhatározás esetében mindenképpen jól jön. Az első lépés a konzultáció volt, ahol leginkább nekem kellett volna válaszolgatnom, majd meghallgatnom miről is van szó, de persze előnyomakodott belőlem az újságíró, és csak kérdeztem és kérdeztem. A cég jól képzett munkatársának becsületére váljék, hogy minden kérdésemre és keresztkérdésemre szakértői válaszokkal szolgált, majd összeállította a személyre szabott diétám első szakaszát.

Toman Diet Életmódközpont, korompai utca

Az első két (nagyobb túlsúly esetén 3) hét feladata, hogy a szervezetet átállítsuk zsírégető üzemmódba. A napi szükséges fehérjemennyiséget a testsúly valamint a testzsír százalék függvényében határozzák meg. A különböző ízesítésű fehérje levesek, desszertek és italok mellett meghatározott fajtájú zöldségek és a 4.naptól csirke, pulyka vagy halhús is fogyasztható.

Toman Diet fehérjediéta, zöldségkrém leves

A fehérje diéta következtében a szervezetben ketózis alakul ki, amikor szervezetünk szénhidrát raktárai kiürülnek, és már nincs elég a megfelelő vércukorszint fenntartásához. Ahogy fogy a cukor, az inzulin helyett egy glukagon nevű hormon választódik ki. A zsír ketontestekké alakul a májban, és máris van egy nagyszerű energiaforrásunk.

Fontos, hogy naponta ötször étkezzünk, és rengeteg vizet igyunk (3,5 litert!). Az ígéret szerint azonban ez nem jelent majd gondot, mivel a fehérje por alapú fogásoktól jó szomjas leszek. A porok legtöbbjének alapanyaga egyébként tejfehérje, de létezik növényi alapú is. Megtudtam, hogy miért érdemes ezeket a fehérjeporokat fogyasztani a fitnesz rajongók által preferáltak helyett: ez utóbbiak szénhidrátot is tartalmaznak, ezenkívül a Toman Diet féle porokból rendkívül változatos ízű, gazdag állagú, ízletes fogás készülhet. Megtudtam azt is, hogy ezek a fehérjeporok nemcsak laktatnak, hanem nagy előnyük, hogy egyenletesen tartják a vércukorszintet, megakadályozva az ingadozás miatt kialakuló éhségrohamokat – vagyis elvileg nem fogok éhezni. Úgy legyen!

Toman Diet fehérje diéta tiramisu desszert

Ráadásul még az édesség utáni vágy sem fog üldözni, mivel naponta legalább 3-szor édes desszertet ehetek (ezekben természetesen nem cukor van, hanem édesítőszer). Már csak a legizgalmasabb rész maradt hátra: a „fogások” összeválogatása. A zavarbaejtő választékból csak néhányat sorolok fel: almás-fahéjas zabkása, dupla csokis desszert, tiramisu desszert, fehércsoki ital, csirkeleves krutonnal, thai leves, spárgaleves.

Kétheti eleséggel felszerelkezve, bíztató szavak kíséretében, mindenre elszánva húztam be magam mögött a budai ház kertkapuját… folytatás következik hamarosan!

Kapcsolódó bejegyzések