Toman Diet, Geoway, infrakerékpár, rúzs és más

MÍNUSZ 800 KALÓRIA 30 PERC ALATT?!

Rúzs & Más / 2018-10-09

Mint minden hozzám hasonló elfoglalt sorstársamnak, nekem is nagyon kevés időm jut sajátmagamra, így mindig olyan mozgásformát keresek, ami nem veszi el sok szabadidőmet, mégis hatékony. Ezért a mindössze fél órát igénylő Geoway infrakerékpár egyből felkeltette a figyelmemet. Egyetlen edzés, azaz mindössze 30 perc alatt akár 800 kalóriát is el lehet égetni, ami 15 km futásnak felel meg. Az én tempómban ez bő másfél óra futást jelentene – már ha bírnék ennyit futni:-D!

Kipróbáltam egy Geoway edzést – a videóban láthatjátok, hogyan zajlott! KATT A NYITÓKÉPRE! Már egyetlen alkalomtól feszesebbnek és simábbnak éreztem a bőröm, ami nem is csoda, hiszen rengeteg pangó víz távozott a bőrszövetből. Biztos vagyok benne, hogy mire lejárom a 4 alkalmas bérletemet, centikben lesz mérhető a különbség. Egyébként az első alkalom féláron kipróbálható (Budán és Pesten egyaránt elérhető) – érdemes tenni vele egy próbát!

A Geoway a fogyás elősegítése mellett, mint kardioedzés erősíti a keringési rendszert és a szívet, az infrasugarak pedig serkentik a bőr anyagcseréjét, méregtelenítenek, csökkentik az izmok feszültségét, csillapítják a fájdalmat és erősítik az immunrendszert. Tehát ez a mozgásforma egyszerre egészséges és fogyaszt! Nézzétek meg a videót, és ha tetszett iratkozzatok fel és keressetek rá a Rúzs és Más vlog más videóira is!

Ha valamiről szeretnétel látni-hallani, írjátok meg!

Remélem, hogy találkozunk a Rúzs és Más Youtube csatornán: https://www.youtube.com/channel/UC6VA0GzPJaSwrrY4XkwfYaQ?view_as=subscriber

valamint a Facebook-on is https://www.facebook.com/ruzsesmas/

 

Kapcsolódó bejegyzések