Post Image

MI FÁN TEREM A MILON? ELÁRULJUK!

Rúzs & Más / 2018-08-08

Korábbi cikkünkben beszámoltunk a legeslegnagyobb hazai egészség- és fitneszközpontban tett látogatásunkról, ahol egyetlen, pontosabban két szó erejéig említettük a Milon köredzést. Mivel ez a számunkra addig ismeretlen edzésforma nagyon izgalmasnak tűnt, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. Így is történt, egy napsütéses délután már várt egy szimpatikus edző, akitől egész sor érdekességet tudtam meg. A Milon köredzésben nemcsak az a nagyszerű, hogy nem kell időre érkezni és 36 perc alatt el lehet végezni (és higgye el, Kedves Olvasóm, alaposan lefáraszt!), hanem mindezt teljesen egyedi beállítások mellett, személyre illetve egyéni teljesítményre szabva!
Mialatt a tréner a módszerrel kapcsolatos tudnivalókat magyarázta, mondandója szemléltetésére beállította a gépeket és mindegyiken elvégeztem az erőnlétemnek megfelelő gyakorlatot. Bár a kérdezz-felelek miatt a hivatalos 30 másodpercnél hosszabb pihenőket kaptam, az első(!) kör végére így is folyt a víz a hátamon. A gyakorlatok szabályos elvégzését a gépek folyamatos, félreértelmezhetetlen visszajelzésekkel segítették (mosolygó fej – ördög:-)). Az edzés hatékonyságához kétség sem fért. Megnyugtató érzés, hogy az intenzív edzés mégsem terhelte az ízületeimet, mert korábban, a súlyzós edzéseknél sokszor éreztem, hogy többet ártok magamnak, mint használok – ez a Milon esetében nem fordulhat elő. Szimpatikus, hogy a módszert életkortól, erőnléttől függetlenül kezdők és edzettebbek is bátran használhatják!

De lássuk a részleteket:

A Milon egy olyan köredzés, amiben 12 gép van elhelyezve, kör formájában. A gépeken való edzés pontosan meghatározott időtartam alatt történik. Az edzési szakasz 60 másodpercig tart az erőfejlesztő gépeken és 4 percig tart az állóképesség fejlesztő gépeken, melyeket minden esetben egy 30 másodperces pihenőfázis vált fel.  Egy edzés során 2 kört ajánlott megtenni, ami azt jelenti, hogy 36 perc elég a teljes testedzéshez!

Milon köredzés, ízület kímélő, Springday Health Club, rúzs és más

A Milon edzésprogram az egészséges életmód kialakításától kezdve egészen az erőnléti és kardio edzésekig bármire alkalmas! A Milon CARE szoftverének és a rögzített adatoknak köszönhetően a kör berendezése automatikusan alkalmazkodik a személyes igényeinkhez.

EGYSZERŰ-személyre szabott megoldás

Minden egyes gép percek alatt tökéletesen beállítható az egyéni felhasználó testi adottságainak megfelelően. A gép tárolja az edzéssel kapcsolatos paramétereket és gépi beállításokat a legközelebbi használatra: pl. –üléshelyzet, mozgástartomány, ellenállás, pulzus.

Ezáltal kiküszöbölhető:

– az ülés és a karhelyzet helytelen beállítása
– a helytelen súly kiválasztás
– túlzott pulzus
– nem megfelelő mozgástartomány

Milon köredzés, ízület kímélő, Springday Health Club, rúzs és más

BIZTONSÁGOS – nem hagy hibalehetőséget
A személyes információk, beállítások és edzési adatok egy szerveren vannak tárolva, amihez a Milon óra párosítva van. Így a személyes beállítások módosítása csak a tréner által lehetséges. Elektronikus vezérlés alapján a mozgástartomány milliméter pontossággal beállítható, a kontroláló funkciónak köszönhetően a Milon gépekkel elkerülhető:

– a szabálytalan mozgás veszélye
– a helytelen, gyakran magas pulzusszám veszélye
– gépi beállítások bonyolult és hosszas magyarázata

HATÉKONY- az edzés akár 30%-al hatékonyabbá válhat
Nem csak az izmok, de az elnyújtók és az ínszalagok optimális kihasználása is növeli a mozgás excentrikus (visszaengedő) felszabadítási szakaszában az edzési terhelést, ezáltal az edzés akár 30%-al hatékonyabbá válhat.

A MILON edzés fizikai előnyei

– Ízületi stresszcsökkentés
– Hát – és ízületfájdalom csökkentése
– Ízületi betegségek megelőzése, mint csontritkulás, gyulladás és egyéb ízületi rendellenességek
– Testtartás és állóképesség növelés; a mindennapi fizikai kihívások egyszerűbbé válnak
– Összességében nagyobb fizikai erőnlét fiatalok és idősek számára
– Megnövekedett anyagcsere
– Hatékony izomnövekedés

Milon köredzés, ízület kímélő, Springday Health Club, rúzs és más

MI FÁN TEREM A MILON? ELÁRULJUK!
4.8 (95%) 4 votes

Kapcsolódó bejegyzések