Ki lesz a Borászok Síásza?

Zsolesz / 2013-10-30

A 2014-es esztendő egyik legérdekfeszítőbb amatőr sporteseményének és boros rendezvényének ígérkezik az Eplényben február 3-5 között megrendezésre kerülő sí- és borverseny. A Nordica Síarénában ugyanis borászaink kis időre leteszik szeszfokolóikat, síbakancsot húznak és a refraktométer helyett síbotot ragadnak! A szakmai tapasztalatok megszerzése céljából korábban legalább Franciaországig utaztak borászaink. Ma már a nemzetközi tudás birtokában és a magyar hagyományok felelevenítése mellett, kiemelkedő teljesítményük nemzetközi színtéren is egyre inkább megmutatkozik. Ám nem csak a borászoknak kellett a borkészítés fortélyainak elsajátítása végett külföldre járniuk, de azoknak is, akik a síelés szenvedélyének szerettek volna hódolni.

Ezen a téren is változott a helyzet: az elmúlt évtizedben egyre másra nyíltak a decembertől március végéig folyamatosan üzemelő hazai fejlesztésű sípályák, hóágyúzott lesikló pályákkal, előre gyártott nagy mennyiségű hóval.  Így, ha éppen nem esik, akkor is tökéletesen előkészített tereppel várják a sportolásra vágyó itthoni közönséget.

Ezek közül is kiemelkedő a Nordica Síaréna, mely 1-2 órai autózással az ország bármely részéből elérhető. A nemzetközi színvonalú, hóbiztos síterep milliárdos fejlesztésnek köszönhetően 2013 októbere óta – Magyarországon egyedülállóan a FIS, azaz a nemzetközi síszövetség minősítését is megkapva, – bekapcsolódhatott a világ sí vérkeringésébe. A legelőkelőbb svájci és osztrák síterepek mellett, szerényebb, ám mégis számottevő nemzetközi versenyeknek adhat és ad is helyet. Négyüléses síliftje, csákányos felvonói, számtalan fekete-, piros- és kék-, valamint gyerektanuló pályája, épített snowboard parkja mindenki számára élvezetes síélményt nyújt.

A Nordica Síaréna számos síversenynek ad otthont, ám olyan, mint a 2014. február 3-5-ig rendezendő Borászok Síásza, még sosem volt!
A Borászok Síásza verseny keretében a borászatok – síverseny és kvízjáték mellett országos borversenyben is összemérhetik tudásukat. A borbírák közt maguk a borászok is jelen lesznek, de nemzetközi “íz- és illatbírák” is részt vesznek e nemes vetélkedésben.

A rendezvény nem titkolt célja a minőségi borok téli időszakban, akár a sípályán való kulturált  fogyasztásának népszerűsítése – a “hütte” hangulat érzése mellett.

E februári eseményt követően kétnapos bor- és gasztrofesztivál keretében kóstolhatják meg az érdeklődők a díjnyertes borokat hazai ínyecségekkel kísérve veszprémi  és balatonalmádi helyszíneken (részletes program a honlapon). Az Országos Borverseny színhelye a Balatonalmádi Ramada Hotel & Resort  Lake Balaton, és az eplényi Nordica Síaréna.

Íme néhány érdekesség a Borászok Síásza programjából, melyre VIP belépők  cégek és magánszemélyek részére korlátozott számban kaphatók.

– 2014 február 3-án este villanyfényes VIP-síelés – az összes, folyamatosan ratrakolt sípályát csak az eseményen résztvevők és a VIP vendégek használhatják a borászokkal együtt. Mellette bormustra és borkóstoló.

– február 3-án, 4-én és 5-én Országos Bor- és Kvízverseny Balatonalmádiban , a Ramada Resort Hotelben

– február 5-én borászatok sí- és snowboardversenye bormustrával és borkóstolással.

További részletek: www.boraszoksiasza.hu

Kapcsolódó bejegyzések