Post Image

HAZUDHAT-E A RUHABOLTI ELADÓ? – EGYPERCES

Rúzs & Más / 2018-08-10

A jó eladó munkaköri kötelessége, hogy a vevő ízlését és jó alakját dicsérje. Még akkor is, ha nincs neki.

Fenti megállapításra jutottam, amikor egy hirtelen jött meghívás okán sürgősen be kellett szereznem valamit. A ”valami” a lehető legrosszabb kategória. Mármint, amikor a kedves vevőnek fogalma sincs arról, milyen ruhadarabot is szeretne tulajdonképpen – csak azt tudja, hogy alsó hangon úgy szeretne kinézni benne, mint egy filmsztár.

Én ezenkívül azt is tudtam, mit NEM szeretnék. Feketét, mert az már van elég.

Ötletszerűen leemeltem fél tucat cuccot a fogasokról, bevettem magamat az első próbafülkébe és szorgosan elkezdtem vetkőzni-öltözni. Amikor gyöngyöző homlokkal reményvesztve kitörtem a levegőtlen fülkéből, hogy a teljes alakos nagy tükörben is meggyőződhessek arról, mennyire félrenyúltam, jött a kedvesen mosolygó eladó, szakszerűen végigmért és közölte, hogy remekül nézek ki. Bár így kapásból nem hittem el neki, minek is tagadnám: jólesett. Kaptam az alkalmon és elmondtam neki, mi a gondom a választott ruhával mire ő készségesen felajánlotta, hogy néz valami hasonlót, más fazonban és már el is viharzott.

Négy darabbal tért vissza – mind egy számmal kisebb a méretemnél. “Ó, azt hittem harminchatos a mérete!” – mondta mosolyogva és már el is sietett nagyobb méretért. Szóval ilyen vékonynak néznék ki?! Még végig sem gondoltam, már vissza is tért. Sorra fölpróbáltam őket, az eladónak pedig mindegyikhez volt valami jó szava: az egyiket csinosnak, a másikat elegánsnak, a harmadikat eredetinek találta ugyanezeket én túl rövidnek, előnytelennek, illetve nem az én stílusomnak aposztrofáltam. Ellenvetéseimmel nem vitatkozott, inkább hozott még két újabbat.

“Mintha csak Önre szabták volna!” – kiáltott fel ”önkéntelenül” az utolsónál.

Hát lehet valakinek ellenállni, aki ennyire kedves és készséges? Ezek után pofátlanság lenne üres kézzel távoznom! Megvettem hát azt, amelyikben behúzott hassal, félhomályban még elmegyek valahogy. Sosem találnátok ki milyen színű. Vagy mégis?

Igen, fekete.

Kapcsolódó bejegyzések