Post Image

DROP OF HOPE – EGY CSEPPNYI REMÉNY FUKUSIMÁNAK

Rúzs & Más / 2017-05-15

2011. március 11-én délután 2 óra 46 perckor Északkelet-Japánt szörnyű, hatperces földrengés sújtotta. A rengés egy olyan szörnyű folyamatot indított el, mely végül közel 16 ezer ember halálát okozta – a földrengés és az azt követő cunami Fukusima Daiichi atomerőművében három súlyos robbanást okozott és megrázta egész Északkelet-Japánt. A talaj az atomkatasztrófa következtében súlyosan szennyezetté vált.

A remény olajcseppjei

A korábbi, csernobili atomkatasztrófa kapcsán a tudósok felfedezték, hogy a repce képes eltávolítani egyes radioaktív izotópokat a talajból, például a sugárzó céziumot. A cézium vízben oldódik, így a repce képes felszívni a talajból. Azonban amikor az olaját kinyerik a magvakból, a cézium a növényben marad és egyáltalán nem kerül át az olajba. Ezért ennek az olajnak a használata főzéshez, bioüzemanyagként és a kozmetikai iparban is teljesen biztonságos.

Az első Fukusima környéki gazdálkodó 2011 őszén kezdett repcét termelni a földjén. 2014 szeptemberére a Yuna-chan névre keresztelt repceolaj lett a helyi közösség elsődleges bevételi forrása.  Mára a környék a fejlődés jeleit mutatja.
Ez a csodálatos növény segített a fukusimai közösség és termőföld újjáélesztésében, ráadásul bőrlágyító és antioxidáns hatású, így a LUSH mindenképpen szerette volna felhasználni valamelyik termékében. A Tsunagaru Omoi névre keresztelt csodás szappanban a repceolaj tofuval és gombával keveredik – a szappan neve a szívek közti láthatatlan kötelékre utal. A repce reményt ad a katasztrófa sújtotta területeken élőknek.
Drop of Hope – gourmet szappan

A szappan 2016 márciusában, a cunami ötéves évfordulóján került a japán boltok polcaira. Ez egybeesett a népszerű japán ünnep, a hagyományosan március 14-én tartott Fehér Nap kezdetével. A Fehér nap lényege a szeretet, így tökéletes alkalom volt, hogy támogatást nyújtsanak a katasztrófa sújtotta területeken élő közösségeknek.
Járuljunk mi is hozzá a fukusimai gazdák támogatásához és kényeztessük a bőrünket ezzel a fényűzően tisztító és lágyító összetevőkkel teli krémmel.
A hidratáló lágy tofu, a bőrvédő pioppino gomba és a japán repceolaj gyengéd keverékét narancsvirág-kivonattal illatosítottuk, hogy napfényt vigyen az életedbe.

Lush Drop of Hope szappan

Mentés

Kapcsolódó bejegyzések