Post Image

CSÁBÍTÁS AZ ORSZÁG RANDIGURUJÁVAL: A TÁRSKERESÉS LÉPÉSEI I.

Rúzs & Más / 2017-10-19

Cikksorozatot indítunk a Társkeresés lépései címmel az ország RandiGurujával (a vele készült interjúnk ITT olvasható). “A hiteles csábítók köztünk élnek”, állítja Tóth Kornélia, aki a Rúzs és más számára készült első írásában a társkeresés első felvonását, vagyis a csábítás mikéntjét járja körül.

A nő eszköze a párkapcsolatban, az első lépésektől, már az ismerkedéstől, a csábítás. A férfi női szerepek összemosódásának okából tisztázzuk, mi a csábítás eredeti jelentése:
“Eltéríteni próbáló (személy), aki alantas célok érdekében, megjelenésével, tetteivel az érzékekre hatva, illetve hízelgéssel, ígéretekkel, ajándékok, előnyök felajánlásával próbál rávenni egy másik személyt, hogy az ésszerűség, megfontolt előrelátás, tisztesség, kötelesség, hűség és kitartás útjáról letérjen. Ilyen személyre jellemző (megnyilatkozás, viselkedés). Szinonimái: hódítás, megkísértés, kísértés, cicázás, csalogatás, vonzás, édesgetés, szédítés.”
A csábítás jelentése időközben módosult, finomodott és ma már nemcsak a “galád” értelemben használjuk, hanem a vonzerővel való befolyásolást, az ellentétes nem figyelmének felkeltését értjük alatta ismerkedési szándékkal.

Hova tűnt a csábítás?

A nőnek nincs könnyű dolga, rengeteg nő küzd azzal a problémával, hogy nem tud csábítani. A csábítás feminin tulajdonság, ami a pár hónapos, kicsiny gyermekek cicás viselkedésén ösztönös megnyilvánulásként jelenik meg. Akkor vajon hova illan el a csábítás, mint képesség? Egyszerű rá a magyarázat: azok a nők, akik férfias vezető pozíciót töltenek be, kinevelik magukból. A munkakörükben és a kollegiális viszonyok között a makulátlan dolgozó nő képébe nem passzol a csábítás. „A csábító” című film pont ezen a ponton buktatta meg a főhősnőt, bár korábban éppen a csábítás által jutott pozícióba. Aki látta a filmklasszikust Demi Moore-al, biztosan emlékszik, hogy a szerepe szerint két típust alakított. Kiválóan példázta a karrierista nő hideg, számító, férfias keménységű, fáradhatatlan, emberfeletti küzdelmét a pozíciója megtartásáért, és a megbecsülésért. Érthető, hogy az eredményorientált nők amennyiben a karrier, az elismerés, a megbecsülés, azaz a munka frontjára tették le a voksukat, akkor az lesz a fő szempontjuk. A nők ezért rendkívüli módon megküzdöttek, feladva azt, ami a génjeikben van. Ám a történelem során kivívott egyenjogúság nem a várt eredménnyel vizsgázott.

Ahol a csáberő a vizuális élményben jelenítődik meg

A mai fogyasztói társadalom klasszikus férfiját elsősorban a külsőségek érdeklik. Főleg az online fórumokon történő társkereséskor a külső jelentősége még inkább előtérbe került. Azaz, a látás érzékszervére szűkült a kiválasztás szempontja. Ez az egy keresési szempont magas mércét tart a nőknek. A tökéletes, csábos, magával ragadó megjelenés pár másodpercben egy fénykép erejéig meg is valósítható. Ám, halandó emberekre a tökéletesség nem általános jellemző. A tökéletesség megtapasztalása az érzelmekkel szokott megjelenni, amit akár szerelemnek is nevezhetünk. Ehhez viszont, nem elég egy fénykép, ami mögé torz ideát épít a fényképet szemlélő. Ez önmagában egy összedőlni készülő kártyavár. Könnyű az ideát legyártani, és egy vonzó képre rávetíteni, de a valóságtól ez távol áll. Ezért az online ismerkedés helyett olyan fórumokon javasolt az ismerkedésre nyitottnak lenni, ahol az említett csáberőt a nő be tudja vetni, és személyiség jegyeiből tud a férfi felé közvetíteni.

Csábítás - az ország Randigurujával, Tóth Kornéliával

A médiában látott csábítás eltérései, torzításai

A filmekből ismert nagy csábítók, mint például Sharon Stone, Angelina Jolie, a legendás Marilyn Monroe, és még sokan mások, a tökéletességet hitetik el a nézővel, a makulátlan bombanő külsőt, és olyan vonzerőt, aminek egy férfi sem tud ellenállni. A magánéletben többnyire nem ennyire ellenállhatatlanok, és tökéletesek. Sokkal inkább a törékenység, sebezhetőség, az idő múlásának nyomai, a betegség, a depresszió, a magányosság, a bizonytalanság az, ami rányomta életükre a bélyegét.
Ezek után joggal kérdezhetné az Olvasó, akkor ki a hiteles csábító? A hiteles csábítók köztünk élnek, többnyire nem a tökéletes külső az ismertető jegyük, hanem a magabiztosságuk. A társasági életben otthonosan mozognak, könnyen kommunikálnak, könnyen szót értenek a férfiakkal, és elérik amit akarnak. Játékosak, tudnak cicázni, szédíteni, az ujjuk köré csavarni a célszemélyt.

Csábítás a gyakorlatban

Visszatérve a hollywoodi dívákra, a valós életben kialakult „szerepük” hűen tükrözi, hogy a látszat csal. Néha mi magunk is elvéthetjük az arányt. A külvilágnak szánt túl sok impulzus, a csábítás túlzottsága helyett a mértékletesség a helyes arány. A visszafogottság is lehet csábos. A sztárok a hétköznapokon külső megjelenésükben nem jellemzően csábosak. Van viszont olyan celeb, akiről első pillantásra nem a szexi díva jut eszünkbe, majd a szavai játékossága révén azonnal vonzó lesz a szemünkben. Ez az igazi Csábító.
Rejtélyes mivolta pont a sokszínűségében rejlik.
Íme, néhány a csábítási trükk, amelyek akár  a pénztárnál, sorban állás közben is alkalmazhatók: egy apró szemvillanás, egy játékos tekintet, a száj szegletében megbúvó mosoly, egy tréfás éppen csak pikáns megjegyzés, egy ártatlan kategóriába sorolható érintés … és még megannyi formája van!
A nőiség külső jegyeinek előnyös kihangsúlyozása vonzalmat ébreszt, ám a csábító külső idővel normává alakul, és erőtlen lesz vonzereje. Ám egy játékos, pajkos, édes természet, a cicázás változatossága megszépíti a párkapcsolatot.

A tökéletes külső jó adottság, de nem szükségszerű a csábításhoz. A mai nő kortalanságához, karcsúságához, az elvárt megjelenésének megteremtéséhez rengeteg segítség van már. A probléma nem a külső megjelenésben keresendő, hanem a belső késztetésben. A csábítás egy belülről megszülető ösztönös megnyilvánulási forma a szimpatikus férfi felé, egy titkos üzenet! Ha a bibliai időkre tekintünk: Éva elcsábította Ádámot, átnyújtotta neki az almát, Ádámnak esélye sem volt az visszautasítani. Ez a példa jól kifejezi, a nőnek mekkora hatalma van a férfi felett. Igaz, akkor csak egy nő volt Ádámmal. Ott még nem volt konkurencia. Csábításkor elkövetett hibaforrás, ha a konkurencia legyőzése a cél, nem pedig a férfi fejének elcsavarása.

Érdemes a csábítást elsajátítani, ugyanis a csábítók általában sikeresek. Egyre inkább arra mutat a társadalmi szemlélet, hogy az összetett női személyiség egyszerre lehet kemény, karrierista, és közben csipetnyi adagban csábító. Ott van a híres flörtkirálynő, Samantha a Sex és New Yorkból. Karrier és csábítás, kéz a kézben, más időben, de egy személyiségben. A csábítás nem a gyenge, hanem az erőteljes nő tulajdonsága.  Azé, aki tudja uralni a környezetében levő személyeket, átlátja a szituációkat, aki lezser annyira, hogy átlépjen bizonyos kereteket/határokat. A sztereotípiák elavulni látszanak.
Az ügyes Csábító nem jön zavartba, vagy zavarát, pirulását is természetesen kezeli, és ettől a magabiztos, a laza stílustól még inkább érdekes lesz.

Minden nőtársamat arra bíztatom, bízzon magában, váljon Csábítóvá, és ne féljen használni a csáberejét! Ahhoz, hogy a hétköznapi életedben bármikor könnyedén, lazán tudd alkalmazni, egyéni foglalkozások keretében a következőket oktatjuk: csábítás „kellékei”, a tűsarkúban való kecses járás, a fényképezőgép előtti előnyös beállás, a vonzó, fantáziát megmozgató nőies mozgás. További információ az igaztars.hu-n!

Csábítás - az ország Randigurujával, Tóth Kornéliával

Mentés

Kapcsolódó bejegyzések