AZ IGAZSÁG PILLANATA, AVAGY A SÚLYKONTROLL

Rúzs & Más / 2016-08-08

Le is telt a fehérje diétám első két legszigorúbb hete, ami nemrég még nagy vállalásnak tűnt. Szerencsére a jól felépített programnak köszönhetően a legkisebb szabályszegés nélkül sikerült abszolválnom, így – hosszú idő után végre – újra lapos hassal, de mégis jóllakottan jelentem meg az állapotfelmérésen. 3 kilót fogytam és csökkent a testzsír-százalékom, de ami ennél is fontosabb, végre beleférek a régi ruháimba! Éppen az a ragaszkodó, idegesítő 3 kiló ment le rólam, ami semmitől sem akart megmozdulni az elmúlt évek során!

Az említett lapos has mellett szemmel láthatóan vékonyabb lett a combom, a derekam és a felkarom. Ez a 3 kilogramm sokkal többnek tűnik, mint eddigi fogyókúráim során bármikor, hiszen nem vízről, hanem zsírról van szó!
Épp elkezdeném mondani, hogy akkor én most be is fejezném a diétát, mert már nagyon is ki vagyok békülve a formámmal, amikor Tomán Szabina, a Toman Diet névadója, elsöprő lelkesedéssel fog bele a 2. szakasz jelentőségének magyarázatába. Ez az időszak arról szól, hogy rögzüljenek az életemben az újonnan kialakított helyes étkezési szokások: a napi ötszöri étkezés, a sok ivás, a testem számára értékes és hasznos alapanyagok megválogatása. Hogy megtanuljak jobban odafigyelni a testem jelzéseire.

Ásványvíz palack

Nem is tudok ellenkezni, hiszen igaza van. Ha most hazamegyek, és ott folytatom, ahol abbahagytam, csak idő kérdése, hogy visszaugorjanak rám a varázsütés-szerűen leadott kilók. Nagy kár lenne! Így hát érdeklődve hallgatom mi vár rám az elkövetkező 3 hétben: napi 3 fehérje fogás, melyek közül az egyik csokiba mártott vaníliakrémes nápolyi vagy pralinés csokoládé vagy csokiba mártott keksz vagy kókuszos esetleg narancsos csokoládé szelet. Na, erre felcsillan a szemem, mivel már eddig is megtapasztalhattam, hogy Szabina desszertjei mennyire finomak (kedvenceim a karamell desszert, a kókusz desszert, a csokidarabkás banános desszert… nahát, már éppen olyan vagyok, mint Gombóc Artúr!). Naponta kétszer viszont ehetek húst zöldségekkel (az előző zöldekhez hozzájön a paradicsom, paprika, karalábé, olívabogyó, hagyma, fokhagyma) és már használhatok egy kevés extra szűz olívaolajat a hús sütéséhez/salátához. Ez így már sokkal jobban hangzik, kis kreativitással (na meg a tomandiet.hu/receptek segítségével) ebből már tud jókat főzni az ember lánya.
Jó hír, hogy még párfajta gyümölcs, főtt tojás és natúr joghurt is megengedtetik.

Követendő üzleti példának tartom, hogy azokat a fogásokat, amelyek nem ízlenek vagy kevésbé ízlenek, mint más, készségesen becserélik – így nem kell a diéta során olyat enni, amivel nem vagyunk tökéletesen elégedettek!

Toman Diet Thai leves

Ja igen, megígértem, hogy megkérdezem miből van a csoki meg a zabpehely a desszertekben és hogy férhet bele mindez egy fehérje diétába. Jelentem, fekete csokiból meg zabpehelyből van, és úgy férhet bele, hogy ez a diéta nem teljesen szénhidrátmentes. Ez magyarázza, hogy olyan remekül lehet bírni – édességéhség és falási rohamok nélkül! Szabina hangsúlyozza, hogy a szervezetnek mindenre szüksége van – szénhidrátra, zsírra és fehérjére – csak az arányuk nem mindegy.

Folytatom tehát a fehérje diétát és ígéretemhez híven beszámolok kedves Olvasóimnak a folytatásról is. Addig is bíztatok mindenkit, aki szükségét érzi és teheti, a módszer kipróbálására (már országosan 7 Toman Diet Életmódközpont érhető el, bővebben a weboldalukon)!

Kapcsolódó bejegyzések