Post Image

APA CSAK EGY VAN – ÜNNEPELJÜK MEG JÚNIUS 17-ÉN!

Rúzs & Más / 2018-05-14

Az anyákat méltóképpen ünnepeljük világszerte Anyák napján – de mi a helyzet az apákkal? Az apák napját az Egyesült Államokban a 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Az apaságot és a szülői szerepet ünneplik ilyenkor megemlékezve az apákról, nagyapákról és a többi férfi elődről.

Az Apák napjának története

Amerikában a Crestonban született Sonora Smart Dodd édesapja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedülálló szülőként nevelte fel kilenc gyermekét, melyek közül a legkisebb újszülött volt, a legnagyobb 9 éves. Második felesége ugyanis 1891-ben belehalt hetedik közös gyermekük születésébe. Sonora Smart Dodd kezdeményezte, hogy az apáknak is járna egy saját ünnepnap. 1910-ben végül a hatóságok is a kezdeményezése mögé álltak, és az első Apák napját 1910. június 19-én (június 3. vasárnapján) tartották meg. Az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el.

A Lush-tól, a környeztünk iránti tisztelettel

Az apák napja arról szól, hogy elmondjuk, mennyire fontosak nekünk az apukák, és megköszönjük nekik a sok türelmet és megértést, amit tőlük kaptunk. Ünnepeljük együtt az apákat a Lush vadonatúj apák napi kollekciójával, tele pucér, öntartósító és vegán termékekkel!

A Lush a kezdetektől fogva küzd a felesleges csomagolás ellen, és természetesen az idei apák napi kollekció sem kivétel. A Lush termékeinek körülbelül 40 százaléka pucér. Ha mégis csomagolásra van szükség, a fekete tégelyeket használják, melyeket egy ajándék arcpakolásért cserébe visszaválthatók az Lush üzleteiben. A visszaváltott fekete tégelyeket kitisztítják, majd ledarálják a Lush dorseti Zöld Központjában, megolvasztják őket, hogy aztán új tégelyeket készítsenek belőlük.
Mark Constantine, a Lush társalapítója így nyilatkozott: „a csomagolás szemét, melyet túl sokáig kellett elviselnünk. Napjainkban a vásárlók is egyre inkább igénylik a környezettudatos gondolkodást a gyártók és a kereskedők részéről.”

A Lush apák napi kollekciója ennek szellemében kivétel nélkül pucér, csomagolásmentes termékeket tartalmaz, hogy felesleges hulladék nélkül ünnepelhessük az apákat.

Apáknak szeretettel

A Lush által használt illóolajokat a világ különböző részeiről szerezzük be, hogy a fürdőbombáktól a parfümökig széles körben használhassuk őket. A tapasztalat szerint ezek a gyönyörű illatok csodát tesznek a testtel és a lélekkel.

No Trouble pucér szakállolaj (1990 Ft)

Lush, apák napja, férfiak, pucér kozmetikumok, rúzs és más

A neroliolajjal, cédrusfaolajjal és szantálfaolajjal teli No Trouble remek illata megnyugtat és magabiztossá tesz. Melegítsd fel az olajat a tenyeredben, majd vidd fel a szakálladra, hogy a lágyító bio illipevaj és a bio jojobaolaj ápolja a szakállad és a bőröd.

Mustacio szappan (a nyitóképen, 2490 Ft)

Tetszene apukádnak egy pálmaolajmentes, kézzel készült szappan? A serkentő, friss mentaforrázat és a fodormentaolaj a mentolkristályokkal együtt frissít fel, míg a kakukkfű gyengéden tisztít. Akár egyet használsz, akár a három különböző verziót együtt, ez a szappan mindenkinek mosolyt varázsol az arcára.

Dirty Springwash pucér tusfürdő (3990 Ft)

Lush, apák napja, férfiak, pucér kozmetikumok, rúzs és más

Vetkőzz pucérra és ugorj egy hűs hegyi forrás kristálytiszta vizébe. Végy egy nagy levegőt és hagyd, hogy a mentolkristályok és a fodormentaolaj lehűtsenek, a finom tengeri só pedig átmossa a tested. Készülj fel a testet-lelket tisztító élményre és a tiszta, új világra, melyben nincs helye a műanyagnak.

Fun For All The Family pörgő habfürdő (1990 Ft)

Lush, apák napja, férfiak, pucér kozmetikumok, rúzs és más

Lehet, hogy a kád nem elég két személynek, de ez a habfürdő igen! A sörbet-seriff újra a városba látogat, hogy mindenkit elkápráztasson a lime, az édes
vadnarancsolaj és a megnyugtató tömjén illatával. Tartsd folyó víz alá és pörgesd meg, hogy a kádat pillanatokon belül elárasszák a vidám habok; használat
után pedig tedd félre száradni, hogy az utánad következő családtag is használhassa – már ha hajlandó vagy osztozni rajta.

Superdad fürdőbomba (1590 Ft)

Lush, apák napja, férfiak, pucér kozmetikumok, rúzs és más

Nem minden szuperhős visel palástot. Vannak, akik szívesebben öltöznek a guajakfa és a tömjén füstösen édes illatába.

Modfather habfürdő (1590 Ft) 

Lush, apák napja, férfiak, pucér kozmetikumok, rúzs és más

A frissítő brazil narancsolajjal teli óriáskerék a legínyencebb fürdőrajongókat is elbűvöli.

Mindezeket az illatos, kényeztető ajándékokat kérheted 100%-ban újrafelhasznált anyagokból készült kendőcsomagolásba, a színes kendők pedig megmaradnak akár csomagolóanyagnak, akár vidám kiegészítőnek (1590 Ft)! Boldog Apák napját!

 

Kapcsolódó bejegyzések